A Magyar Védőnői Szolgálat egyedülálló érték Magyarországon és nemzetközi viszonylatban is. 1915 óta szolgálja a családokat, különösen a gyermekvállalás előtt álló, várandós és kisgyermeket nevelő szülőket. A védőnői hivatás alapja a prevenció, az egészségmegőrzés és a szakszerű, személyre szabott gondoskodás, amely nemcsak az egyének, hanem a társadalom egészének hosszú távú egészségi állapotát is javítja. 2015-ben – fennállásának 100. évfordulóján – a Szolgálatot a Hungarikum Bizottság a Hungarikumok gyűjteményébe emelte, ezzel is elismerve egyedülálló, értékalapú szerepét.
A Szolgálat kiemelkedő értékét korábban is elismerték, 2013-ban Magyar Örökség Díjban részesült. Az oklevél tanúsága szerint a Magyar Védőnői Szolgálat a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumába való bekerülésre érdemeket szerzett, ezzel is kinyilvánítva, hogy a magyar örökség részét képezi. A díjat az aranykorona kitűzővel együtt a Magyar Tudományos Akadémián Egyesületünk Országos Elnöksége vette át a Szolgálat képviseletében.
A védőnők felsőfokú végzettséggel rendelkező, prevenciós szemléletű egészségügyi szakemberek, akik a családok otthonában is jelen vannak. Személyes jelenlétük révén olyan bizalmi kapcsolat alakul ki, amely lehetőséget teremt a legérzékenyebb problémák felismerésére, kezelésére. Ezáltal tevékenységük túlmutat az egészségügyi ellátáson – komplex módon támogatják a családok szociális, mentális és fizikai jólétét. Szakmai felkészültségükkel, emberségükkel és elhivatottságukkal nemcsak a békés mindennapokban, de a válsághelyzetekben is támogatni tudják a családokat.
A Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) 1991 óta működő közhasznú, szakmai-érdekképviseleti szervezet, melynek célja a védőnők szakmai fejlődésének, társadalmi elismertségének támogatása. Országos hatáskörű szervezetként kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy tagjaink a legfrissebb tudományos eredményeket, új módszereket elsajátítsák, és azokat hatékonyan alkalmazzák mindennapi munkájuk során. Tevékenységünk fókuszában az anya-, gyermek-, ifjúság-, nő- és családvédelem áll.
Mottónk: „Védőnők az egészséges, boldog családokért.”
A Magyar Védőnők Egyesülete évente 6 alkalommal adja ki a VÉDŐNŐ című szakmai folyóiratot, rendszeresen szervez országos konferenciákat, lakossági fórumokat, valamint akkreditált vármegyei védőnői továbbképzéseket a védőnők számára. Ezek keretében a résztvevők új, tudományosan megalapozott ismereteket szereznek, megismerik a legújabb tudományos eredményeket, naprakész tudással rendelkeznek, és fejlesztik gyakorlati készségeiket, amelyek beépülnek mindennapi szakmai gyakorlatukba, és hozzájárulnak a lakosság egészségtudatosságának növeléséhez.
Különösen büszkék vagyunk a lakosság számára szervezett, nagy sikerű programjainkra, mint például a „Természetesen anyatejjel” szoptatást támogató kampány, vagy a „Nők egészsége a családok egészsége” című programsorozat. Ezek a kezdeményezések segítenek abban, hogy a hiteles egészségügyi információk minél szélesebb körben elérhetővé váljanak.
A Magyar Védőnők Egyesülete célul tűzte ki, hogy a védőnői szakma presztízsét tovább erősítse, támogassa a szakemberek tudásának bővítését, valamint elősegítse a tapasztalatcserét. Munkánk része a kutatás, szakmai anyagok szerkesztése, konferenciák, képzések, kiadványok létrehozása és a közösségépítés. Támogatjuk tagjaink kapcsolattartását más egészségügyi, szociális és oktatási szervezetekkel, egyesületekkel, tudományos társaságokkal.
Hagyományainkhoz híven szakmai díjakkal és elismerésekkel is ösztönözzük a kiemelkedő munkát végző kollégákat. Egyesületünk által alapított MAVE Díj és a Tiszteletbeli Tag Díj elismeri azokat a szakembereket és támogatókat, akik kiemelkedően járultak hozzá a védőnői hivatás fejlesztéséhez. A Védőnők Napján ünnepélyesen köszöntjük a jubiláló védőnőket, akik több évtizedes pályafutásukkal maradandó értéket képviselnek. A „Mutasd meg Magad! – Legjobb Szerzői Díj” a szakmai tudás megosztását elismerő szakmai díj, melynek célja, hogy ösztönözze a védőnőket tapasztalataik, jó gyakorlataik és mindennapi munkájuk bemutatására, erősítve ezzel a szakma közösségét és társadalmi megbecsülését. A „Legjobb Egészségnevelő Védőnő Díj az iskolai védőnői munka kiemelkedő teljesítményét jutalmazza. Olyan védőnőt ismer el, aki az egészségnevelés és egészségfejlesztés területén példaértékű elkötelezettséggel és eredményességgel végzi munkáját, hozzájárulva a diákok egészségtudatos fejlődéséhez.
Az Egyesület számos szakmai együttműködésben vesz részt, többek között az életmentő készségek fejlesztését célzó képzésekben, valamint társadalmi programokban, amelyek elősegítik a lakosság egészségtudatosságának növelését és az ellátórendszer hatékonyságát.
A jövőbe tekintve elkötelezettek vagyunk abban, hogy a védőnői hivatás presztízsét megtartsuk és erősítsük, a szakmai tudást folyamatosan bővítsük, és a magyar családokat minden élethelyzetben hiteles, segítő szakmai jelenléttel támogassuk.
Meggyőződésünk, hogy a védőnői szolgálat a magyar egészségügyi alapellátás megkerülhetetlen pillére. Az első életévek meghatározó szerepe miatt a védőnők munkája nemcsak az egyének, hanem a teljes társadalom jövőjét is formálja.
Bízunk abban, hogy gyakorlati tapasztalatainkkal és szakmai tudásunkkal hozzájárulhatunk a hazai egészségügyi rendszer további erősítéséhez.
