Nyelv / Language:

VÉDŐNŐK SPORTCSILLAGOK – SPORTOLJUNK EGYÜTT

Kedves Kolléganő!

1 évvel ezelőtt, 2020. május 20-án indítottuk el Facebook oldalunkon az ALKOTÓ VÉDŐNŐ rovatunkat. A felhívásra számos, csodálatos alkotás érkezett be, megmutatva, hogy MI VÉDŐNŐK nemcsak hivatásunkban, de a festészetben, az üvegfestésben, a kézművességben, a cukrászatban, a termék-, és ékszer-készítésben is rendkívül kreatívak vagyunk.

Tavalyról idénre halasztott nyári olimpia egyre közelebb van, mely több sportágat magába foglaló nemzetközi eseménysorozat.

Ennek emlékére a Magyar Védőnők Egyesülete Országos Elnöksége új kezdeményezéssel igyekszik emlékezetessé tenni ezt az évet.

Magyar Védőnők Egyesülete Országos Elnöksége  2021. május 21-én elhatározta, hogy elindítja a

VÉDŐNŐK SPORTCSILLAGOK – SPORTOLJUNK EGYÜTT  rovatunkat.

Sportolni bárhol lehet. A sport az egyik legfontosabb - mind egyéni, mind közösségi és társadalmi szinten - az egészség megőrzésében, fejlesztésében és a betegségek megelőzésében. A rendszeres testmozgás számos jótékony hatással rendelkezik az ember testi és szellemi egészségére nézve egyaránt, illetve szervezetünk működésére, erőnlétünk állapotára.

A pandémia ideje alatt mindannyian gyalogolunk, kerékpározunk, futunk, túrázunk, tornázunk, jógázunk, aerobikozunk.

Szeretnénk bemutatkozási lehetőséget kínálni a sportolni szerető védőnő Kolléganőknek, akik aktívan, napi vagy heti rendszerességgel sportolnak, illetve azok számára is olyan mozgásformákat megmutatni, melyeket kezdők is bátran kipróbálhatnak.

Várjuk szöveges formában a személyes történeteket arról, hogyan sportolsz, mozogsz még a világjárvány idején is, illetve várjuk az otthoni edzésekről és a szabadban végzett sportolásról a fotókat, a szelfit magadról, vagy a barátaiddal közösen, a rövid videókat az info@mave.hu e-mail címre!

Tárgy: VÉDŐNŐK SPORTCSILLAGOK – SPORTOLJUNK EGYÜTT

A megküldött képeket albumokba rendezve tesszük fel Facebook oldalunkra, illetve Konferenciáinkon fotókiállítás keretében mutatjuk meg a résztvevők számára.

Mutassuk meg a világnak, hogy a járvány idején is sportos, összetartó közösség maradt a védőnő szakma, az egészséges életmód elkötelezettje, és mennyire sokoldalúak vagyunk.

LEGYÜNK BÜSZKÉK MAGUNKRA


© 2008-2018 Magyar Védőnők Egyesülete
A honlapot a Netteszt Informatikai Kft. készítette