Nyelv / Language:

Geréb Ágnes hívei a hivatalos bábaképzésben

Írta: Netteszt, idő: 2012-03-25 10:13:55 – Álláskínálat

Először fordul elő, hogy a Geréb Ágnes köreihez tartozó bábák is szerepet vállalhatnak a hivatalos szülésznőképzésben. Az idei tanév második félévében új tantárgyként az otthonszülés is megjelenik a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán a diplomás szülésznőképzésben.


Az oktatásban részt vevő két bába – Lukács Judit és Schanda Mónika – Geréb Ágnes köreiből került ki, az otthonszülés terén nála szereztek szakmai tapasztalatot. (Természetesen az egészségügyi ismereteket főiskolai, egyetemi tanulmányaik során sajátították el.) Az otthonszülés tantárgyat most először kezdik oktatni Magyarországon. A 2009-ben, új tanrenddel indult diplomás szülésznőképzésben a harmadik évfolyamtól tanulhatják a hallgatók.

Magyarországon tavaly márciusban jelent meg az otthonszülés szabályozásáról szóló rendelet, amely jogi kereteket biztosít az intézményen kívüli szülésnek. Geréb Ágnes, az otthonszülés szellemi vezetőjének jogerős elmarasztalása és foglalkozásától 10 évre való eltiltása miatt azonban az otthonszülési mozgalom hívei attól tartottak, hogy az ítélet nemcsak a szakmai hibák miatt elmarasztalt Geréb Ágnes pályáját töri ketté, hanem ellehetetleníti magát az intézményen kívüli szülést is.

A tavaly márciusban kihirdetett rendelet értelmében ugyanis az otthonszülésnél szülész-nőgyógyász szakorvosnak vagy olyan felsőfokú szülésznő szakképesítést szerzett szülésznőnek kell jelen lennie, aki legalább két éves szülőszobai szakmai gyakorlattal rendelkezik. (Lehet szülőszobán kívüli gyakorlata is, de akkor igazolnia kell, hogy minimum ötven szülést levezetett.)

Az ítélethirdetés után a Heti Válasz tudósítójának Geréb több híve is azt mondta, ezzel kriminalizálták az intézmények kívüli szülést, szülész szakorvosuk nem maradt, bábaként pedig nem lesz olyan személy, aki a szüléseket intézményen kívül kísérné. A mostani történések viszont ennek ellenkezőjét sejtetik. Schanda Mónika számára is elégtétel lehet mindez. A bába a közel tíz évig tartó Geréb-per egyik vádlottja volt, majd jogerősen felmentették, most pedig oktatóként számít rá a Semmelweis Egyetem.

Az otthonszülési rendelet következtében biztonságosabb lett az intézményen kívüli szülés, mivel Geréb Ágnesék eddigi gyakorlatától eltérően csak egészséges anyák és várhatóan komplikációmentes szüléseit kísérhetik.

Az otthonszülés híveit tömörítő Semmelweis Mozgalom üdvözölte az új tantárgy megindítását, közleményükben kritizálják a kórházak gyakorlatát, mert kórházak kevés szülésznőt alkalmaznak, és előfordul, hogy hat-nyolc vajúdó anyával kell egyszerre foglalkozniuk.

 http://hetivalasz.hu/itthon/gereb-agnes-hivei-a-hivatalos-babakepzesben-46984

 

Élő Anita
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2012.03.25. - 06:34
Létrehozás:
2012.03.22. - 14:13



 

merokanal.hu

© 2008-2018 Magyar Védőnők Egyesülete
A honlapot a Netteszt Informatikai Kft. készítette