Nyelv / Language:

Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának fejlesztése

Írta: Netteszt, idő: 2020-05-14 13:18:16 – Egyéb

Az EFOP-1.9.3-VEKOP-17-2017-0001 azonosító számú kiemelt projekt a foglalkoztatási lehetőségek, azon belül a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának fejlesztésével, valamint az ehhez kapcsolódó foglalkozási rehabilitációs szakmai folyamatok fejlesztésével foglalkozik Budapesten és Pest megyében. Ennek keretében szolgáltatásokat nyújtunk a megváltozott munkaképességű személyek és az őket foglalkoztató, illetve foglalkoztatni kívánó munkaadók számára is.

Folytatáshoz kattitnsona címre

Felhívás

A koronavírussal nehezített társadalmi és gazdasági helyzetben kiemelten fontos számunkra a sérülékeny csoportok, ezen belül a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának helyzete.

Ennek keretében szeretnénk felajánlani segítő együttműködésünket Önöknek, illetve Önökön keresztül a látókörükben lévő mindazon megváltozott munkaképességű személynek, akiket hátrányosan érint a kialakult gazdasági helyzet, így akár munkát keres, vagy épp elbocsátották munkahelyéről.

Munkaerő-piaci szolgáltatásaink révén támogató segítséget nyújtunk mindazon megváltozott munkaképességű személyek részére, akik együttműködnek a projekttel segítve Őket a sikeres munkavállaláshoz.

Bízva elköteleződésükben és segítő szándékukban, számítunk az Önök együttműködésére, hogy a látókörükben lévő megváltozott munkaképességű személyeket tájékoztatják / értesítik projektünk szolgáltatásairól, elősegítve közös célunkat: a megváltozott munkaképességű személyek sikeresebb társadalmi integrációját.

Mellékelten megküldjük Önöknek a projektünkről szóló tájékoztatót, amit kérjük juttassanak el az érintett megváltozott munkaképességű személyekhez, illetve amennyiben van rá mód, akkor helyezzék el digitális felületeiken (honlap, közösségi média).

Segítségüket előre is köszönjük!


© 2008-2018 Magyar Védőnők Egyesülete
A honlapot a Netteszt Informatikai Kft. készítette